

Arculattervezés
Mit látnak a vevőid amikor először megismernek?
Az első benyomás nem csak a magánéletben meghatározó egy emberről, de az üzleti szférában, a cégek között, és a cég-vevő kapcsolatban is alapvetően meghatározza a további együttműködést és a sikeresség alapjait.
Az arculattervezés a logókészítéstől, a céges arculati színek és formáktól, a névjegykártyán és a honlap arculatán át, a kiadványkészítésig és a termékek csomagolástervezéséig minden lehet, ami a cég megjelenését, a cég képi kommunikációját jelenti célközönséged felé.
Kiemel a tömegből
A jó arculat könnyen érthető, megjegyezhető, egyedi és a versenytársaktól jól elkülöníthető. Számos “tucat” logó és arculat készül úgy manapság, hogy a cégtulajdonosok és a designerek is azzal kezdik, hogy a versenytársak arculata alapján próbálnak a célközönségnek szóló, már “jól bevált” arculatot készíteni.
Marketing szemlélettel mi úgy készítjük el arculatodat, hogy az kiemelkedjen versenytársaid közül, célközönséged számára megjegyezhető legyen, mint ahogy egy jó kis dallam fülbemászó lehet, ugyanannyira azonosítsa be potenciális vásárlód a használt színeket és formákat céged brandjével.
Honlapkészítés
Egy weboldal nem “csak” egy weboldal

Egy sikeres weboldalhoz 3 alapvető dolog szükséges:
- Marketing háttér – a weboldalt már eleve marketing szemlélettel kell megtervezni!
- Használhatóság – mi értelme a weboldalnak, ha a felhasználók feladják, mert nem átlátható, esetleg túl lassú?
- SEO – egy jó weboldal nem is annyira jó, ha a szerkezeti felépítése megakadályozza, hogy megtalálják!
Weboldaltervezés stratégia
Az üzleted, versenytársaid, és célpiacod felmérése után meghatározzuk készülő weboldalad céljait, és azt, hogy milyen online marketing eszközökkel tudunk Téged és cégedet a célok eléréséhez hozzásegíteni, már a weboldal első “tégláinak” lerakásától kezdve.
BővebbenOnline marketing
Minden sikeres online üzlet alapja egy acélbiztos akcióterv!

Kis tudás – nagy veszély
Sok csináld magad anyagot találni az interneten ma már a sikeres webáruház, weboldal elkészítéséről, vagy éppen hirdetéséről. Igen, sok mindent elvégezhet egy laikus is, vagy kis tudásanyag elsajátításával és egy kis szerencsével sok mindent el lehet érni. Azonban nem mindegy, milyen áron, vagyis milyen időbefektetéssel, hiszen minden idő, amit magad fordítasz az online marketing megtervezésére, vagy kivitelezésére, mind vállalkozásod egyéb feladataitól veszed el, neadjisten’ szabadidődből, melyet tölthetnél családoddal, szeretteiddel, kiélvezve munkád gyümölcsét.
Az online marketing a céged internetes prezentálásáról, az internet kínálta „hirdetési” lehetőségek kiaknázásáról szól. A hirdetés itt nem csak a szó szoros értelmében vett, régi metódus, hanem magában foglal minden olyan online eszközt, mely weboldalad célközönségedhez eljuttatását, és látogatóid vevőkké konvertálását segíti.
Bővebben